Nagy izgalommal vártam a lányom
első névnapját (azaz Katalin-napot, Kátya -nap egyelőre hivatalosan nem létezik). Még
bulit is szerveztem neki.
Na nem kezdtem rögtön egy fergeteg
Természetesen a névnapi torta sem
maradhatott el. Első ötletem az volt, hogy sült túrótortát készítek erdei
gyümölcs öntettel, de amikor számbavettem a garázsban sorakozó almák halmát,
egyértelműen az elzaszi almatorta mellett tettem le a voksom. Annyit
módosítottam a recepten, hogy cukor helyett szacharint használtam (két
cukorbetegünk is van) és nem félbe vágva tettem bele az almákat, hanem
felszeletelve, mert így sokkal jobban fogyott a felgyűlt almakészlet. A torta
határozottan jól sikerült, de még így is a legnagyobb része rám maradt (ez
persze nem okozott nagy törést az életemben), a vendégsereget inkább anyukám
által vásárolt cukrászsütemények kavalkádja varázsolta el.
Mint utólag felvilágosítottak,
egy bakit mégis elkövettem: az étkezés végén a család kért kávét, amit
állítólag beígértem nekik, de végül sosem készítettem el… A legszörnyűbb, hogy
az egészre nem is emlékszem. Bár ha jobban belegondolok, praktikus, ha a
megfelelő pillanatban hagy ki az ember memóriája.
Kátya sajnos a fenti menüből még
nem kaphatott, de kompenzálásképp neki a kedvenc gabonás, trópusi gyümölcsös
almapépjét tálaltuk. Kapott még ajándékokat is: egy textilből varrt logikai
kockát, egy zörgő hangot hallató piros majmot, egy hello kitty plüssfigurát,
egy tréningruhát és egy vizicsúszdát a fürdőkacsái számára. A legnagyobb sikert
azonban a csomagolás aratta, rengeteg csörgő papír és színes, csillogó kötöző. Vagy
egy órát eljátszott velük, amíg én anyai segítséget nyújtottam az ajándékok
kicsomagolásában és természetesen a kipróbálásukban is. Mi tagadás, rég
játszottam ennyire jót!
Gyorsan eljött a nyolc óra,
amikor Mankának fellövik a pizsamát. Minden a megszokott rutin szerint törtét,
de ezúttal nem Vivaldit hallgattunk elalvásig, hanem elmondta neki egy mesét,
amit még nyáron egy pályázatra írtam az ő ihletésével. A mese sajnos nem került
be a nyolc legjobb közé, de ez nem is jelentett problémát: a lényeg, hogy
elkészült és én bármikor elmondhatom neki. Ha nagyobb lesz, hátha szeretni
fogja.
EGY BARÁTSÁG KEZDETE
Kátya, a kis tigris
Szibériában él szüleivel. Álomszép, vörösesbarna, dús bundáját fekete csíkozás
díszíti. Bánatára testvére nincs, így idejének legnagyobb részét magányosan a
közeli mocsárban tölti: madarakra vadászik; ugyan nem túl sikeres, de kitartása
tagadhatatlan. Vadászhajlama viszont egy rossz tulajdonsággal párosul: nem
szeret fürödni. A szülei azonban leginkább egy dolgot nem tudnak elviselni: az
ápolatlanságot. Véleményük szerint Kátyának szüksége van egy barátra, aki szereti
a vizet és kedvet csinál a mindennapi fürdéshez.
Egyik este szokásos
kóborlásuk közben Kátya szülei felfigyeltek egy másik kis tigrisre. Az ő
bundáját is fekete csíkok tarkítják, de Kátyával ellentétben az ő alapszíne
hófehér. – Ő lesz a megfelelő barát!” – gondolták a szülők, amikor
megpillantották a ragyogóan tiszta tigrist a pataknál. Azonnal el is
határozzák, hogy valamit tesznek, mert Kátya sem a patakot, sem a kis tigrist
nem vette észre.
Így eltértek az eddig jól
megszokott útvonaluktól és a patak felé vették az irányt. A kis tigris a
patakot átívelő pallón feküdt és a labdáját próbálta kihalászni a vízből, de a
mancsa túl rövid volt, így egyedül nem tudott boldogulni. – „Ha Kátya tartana a
lábadnál fogva, talán elérnéd a labdád.” – javasolták a szülők. Így is lett, de
közben feltámadt a szél és a labdát még távolabb sodorta a parttól. A kis
tigris minden erejét összeszedve megpróbálta így is elérni a játékot:
megkapaszkodott a part menti fa ágában és tovább nyújtózkodott, de a palló
hirtelen kibillent az egyensúlyából és Kátya a vízbe pottyant. – „Csupa víz
lettem!” – siránkozott Kátya és próbált felállni a patakban. A kis tigris
nagyon sajnálta, hogy Kátya miatta került ilyen helyzetbe és szerette volna
jóvátenni a dolgot. „Várj, kihúzlak!” – ajánlotta fel segítségét a fehér
tigris. A fáról csimpaszkodva nyújtotta mancsát Kátyának, de a faág túl gyenge
volt kettőjük súlyához és így egy szempillantás alatt ő is a sekély vízben
találta magát Kátya mellett üldögélve, miközben egy hínár lógott le a fejéről.
Ekkor már harag ide, bosszúság oda, mindannyian kacagtak, olyan komikus volt
ahogy a helyzet.
–„Ezek szerint már nem
neheztel!”– gondolta a kis tigris és beszélgetésbe kezdett Kátyával, aki közben
szintén nagy érdeklődést mutatott új barátja iránt. Megtudták, hogy a kis
tigrist Kalának hívják és nem rég költözött ide a szüleivel Indiából. Testvére
neki sincs.
Innentől kezdve a kis
tigrisek elválaszthatatlanok voltak, mint az édestestvérek. Minden este a
szüleikkel együtt, hatosban kószáltak a száraz, narancssárga árnyalatú fűben és
addig játszottak vagy úsztak a közeli patak vizében, amíg teljesen tiszta lett
a bundájuk.